Fixie story

A mentális kerékpározás

Így fogalmaznak sokan, akik fixit használnak; hiszen folyamatos koncentrációt igényel,  50 méterre “előre gondolkodik” az ember és 360 fokban figyel a környezetére. Abszolút helytálló paraméterek ezek a szabadonfutós kerékpárok használatáról – egy velodromban.

Az idézet azonban egy városi futártól származik, aki történetesen London utcáit rója egy ilyen bringával. De hogy lett a pályakerékpárosok szűk köre által használt technológiából mára divatirányzat?

“Még mindig úgy érzem, hogy az áttételek csak negyvenöt felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk … ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!”

A fenti idézet Henri Desgrande Tour de France megálmodótól származik. Az úriember fiatal korában maga is pályakerékpár-versenyző volt, az 1900 környéki időszak nagy tehetsége, ő tartotta sokáig az egy óra alatt megtett legnagyobb távolság rekordját. “Szenvedj és izzadj” – ez volt a hitvallása. S valóban, aki fixit használ, annak nincs pihenés, csak haladás és tempó.

Haladóknak

Sokan gondolnák, hogy ez a technológia valamiféle leegyszerűsítése a mára kiforrott kerékpározásnak, valami “hipszter őrület”, de az igazsághoz több, mint 100 évvel kell visszautaznunk az időben: az első kerékpárokon ugyanis még nem volt racsni, tehát az ember úgy tudta hajtani kerékpárját, hogy a lába folyamatosan forgott. A sportág fejlődésével gyorsan kialakultak fejlesztések, amivel ezt a hibát sikerült kiküszöbölni, megjelentek az egyre nagyobb áttétel tartománnyal operáló váltórendszerek, amivel már nem okozott gondot semmilyen horror meredek emelkedő leküzdése.

Az elnevezés az amerikai angol ‘fixed gear’-ből eredeztethető, magyarul örökhajtósként szokták aposztrofálni. A direkt hajtás miatt, ami sokkal dinamikusabb tekerést tesz lehetővé, lassítani is könnyű: csak ellen kell tartani a pedáloknak – bár ez kétségtelenül betoncombokat kíván maga után. Vállalkozó kedvű bringások számára rengeteg trükk alapját is képezheti ez a hajtásrendszer.

Annak, hogy (elsősorban a ‘90-es évek New York-i úttörő biciklis futárai) ennyire visszanyúltak a gyökerekhez, sokkal prózaibb okai van: kevesebb kopó alkatrész és kisebb hibafaktor. Nekik ugyanis munkaeszköz a kerékpár, és igen nagy összegeket tudnak ezzel spórolni. Gyakorlatilag leredukálták a cserélendő alkatrészeket a külső gumikra. Persze ezek a fickók sokszor nagyon bohém életet éltek, nem ritkán voltak az aktuális punk-rock-underground szcéna megkerülhetetlen alakjai is “másodállásban” – így nem véletlen, hogy a stíluskereső fiatalok az ő trükkjeiket kezdték ellesni. Hiszen laza, ugyanakkor menő is, ahogy az ember 40-el suhan az autók között, majd egy gyönyörűen kiszámolt skid (farolás fixivel lábbal pedálnak való elletartással) után trackstand-el (lábletétel nélküli egyhelyben állás) a pirosnál, végül pedig állva hagyja az összes autót egy 100 méteres sprinttel. Impressive, isn’t it?

Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az olcsó, gyakran használt pályakerékpárokból kialakított bringák egyszerűségükkel a tolvajok figyelmét is elkerülik.

Tapasztalt budapesti futárok egybehangzó véleménye szerint olyan dinamikát ad a városi bringázásnak az ember alatt egy fixi, mint semmi más. 4-5 autóval előrébb gondolkoznak, felveszik a forgalom ritmusát, folyamatosan figyelnek. “Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem” – fogalmaznak többen. Nincs technikai malőr, nincs bowdenszakadás. Persze kitérnek egy elég kritikus pontra: a lejtők és a láncszakadás szoros kapcsolatára. Lévén, hagyományosan nincsen fék ezeken a bringákon, az egyetlen eszköz, ami a fékezés lehetőségét biztosítja: a lánc. S ha ez elszakad, akkor marad a “bokrok keresése”…

Abban azonban sokan, még a tapasztalt, balesetmentes futárok is megegyeznek: a fixik valódi “vadászterepe” a velodrom. Hiszen ott nincs olyan faktor, ami nem rajtunk múlik, nincs ránk nyitott ajtó, elsőbbséget meg nem adó autós, vagy járdára lépő gyalogos.

Halandóknak

Persze, ha az ember nem akarja magát a “bohém, fiatal” kategóriába sorolni, mégis áldozna a praktikum oltárán, erre is van megoldás: olyan kerékpár, amin szintén egy sebesség van, azonban nem a “keményvonalas” örökhajtós rendszerben, hanem a singlespeed-ek barátságosabb világában. Itt az ember lába nem forog örökké, lehet pihenni, mégsem kell hatalmas összegeket a bringaboltban/kerékpáros webshop futáránál hagyni.

Összességében azt tudom ajánlani, hogy bátran próbálkozzon mindenki a fixik világával, azonban érdemes féket rakni a bringára, nem is csak amiatt, mert a törvény ezt írja elő, hanem saját testi épségünk érdekében is. Menő, laza, de a közúti szituációknak többedmagunkkal együtt vagyunk szereplői…