BLOG

Biztonság Life 2019.01.30

Biciklin 2018

2018 talán mérföldkőnek is tekinthető a szegedi kerékpárosok szemében.

A közösség legfontosabb civil szerveződése, a nagy biciklis felvonulásokat is szervező Critical Mass, tavasszal bejelentette: az utolsó felvonulást tartják, ugyanis úgy érzik, mozgalmuk elérte a célját.

Szegeden már 2015-ben 16% volt a kerékpározás részaránya a közlekedésben, és ez a szám azóta is növekszik. A közlekedési szakemberek szerint pedig ez már “kritikus tömeg”: 10% feletti részaránynál már nem csak a kerékpározás népszerűsége növekszik lendületesebben, hanem az infrastruktúrafejlesztések esetében is láthatóan helyet kapnak a kerékpárosok.

A 2018-as év Szegeden pedig kifejezetten hangos volt a sok építkezéstől, útlezárástól is, ezért arra gondoltunk megnézzük ezek milyen eredménnyel zárultak a kerékpárosok szempontjából, és azt is áttekintjük milyen fejlesztésekre számíthatunk a következő években.

Tisza Lajos körút

Ez volt talán a legemlékezetesebb útlezárás az évben. A Kiskörút ezen szakasza új burkolatot kapott, a bicikliseket pedig az Aradi Vértanúk tere felé egy széles kerékpársávra, ellenkező irányban pedig a buszokkal közös sávba terelték. Az érintett szakaszon több helyre is szereltek fel kerékpártárolókat, összesen 65-öt, így 130 bringával többet lehet leparkolni errefelé. Apró és hasznos figyelmesség, hogy a kerékpártárolók területét összekötötték az úttesttel.

A kiskörút ezen szakaszán eddig kerékpárral csak a belső forgalmi sávban lehetett közlekedni, amit vélhetően sokan óvakodtak megtenni. A kerékpárúttal és a közös busz- és kerékpársávval most jóval biztonságosabb lett a közlekedés, illetve folytonosabb is lett a Boldogasszony sgt. vagy a Szentháromság utca felől érkezők számára a kerékpáros úthálózat.

Az új kerékpársáv. (Fotó: Szegedbicaj)
A kerékpártárolók összeköttetést is kaptak az úttesttel. (Fotó: Szegedbicaj)

Erzsébet Liget

A Liget szinte egész évben le volt zárva: beton és rekortán futópályát építettek, sok ezer növényt, öntözőrendszert, térfigyelő kamerákat, kondiparkot és kutyafuttatót is létesítettek, a kerékpárosoknak pedig kétsávos kerékpárutat építettek. Tudomásunk szerint ide is kerülni fog még néhány kerékpártámasz a közeljövőben. A Liget környezetében is sok kerékpáros fejlesztés fog megvalósulni 2019-ben: kiszélesítik és felújítják a Temesvári körúton a Liget oldalában futó kerékpárutat, a Székely soron egyik irányban kerékpárutat, a másik irányban kerékpáros nyomot terveznek, de a Temesvári körúti nagy kereszteződések is kanyarodást segítő kerékpáros kiegészítőket fognak kapni.

Lejárat a híd felől, még felfestések nélkül. (Fotó: Szegedbicaj)
Sávokkal osztott kerékpársáv (Fotó: Szegedbicaj)

Szilléri sugárút

Szeged városa már évtizedek óta úttörőnek számít körforgalmak építésében. A legelső szegedi (a Csillag téri) körforgalom építésének idején, még maga az építkezés volt “úttörő”. Ekkoriban jelentek csak meg az első tanulmányok a szaklapokban a körforgalmak előnyeiről, így ez a körforgalom az országban is az elsők között volt.

A város másodjára is nagyot húzott: kétsávos, lámpás körforgalmat épített a Rókusi körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésébe.

Harmadjára ezt fejelték meg a Dugonics téri – villamosokat is átvezető – kettős körforgalommal, amire kerékpáros nyomot is felfestettek.

A negyedik úttörő körforgalmas merészkedést pedig itt, a Szilléri sugárúton lépték meg a tervezők: a kerékpárutat ugyanis közvetlenül, külön csatlakozással vezették be a körforgalomba, ezzel gyakorlatilag egyenrangú félnek tekintve a bicikliseket és az autósokat.

A sugárúton ezen túl mind a két irányban újra is aszfaltozták egy ideig a kerékpárutat és a Sparral szemben a Debreceni utcába is lekerült még 7 db kerékpártároló.

Ezzel a gesztussal lett a két közlekedési ágazat (autó, kerékpár) egymással egyenrangú.
(Fotó: Szegedbicaj)
(Fotó: Szegedbicaj)
Zebra helyett Tigris jelzi a gyalogátkelőt. (Fotó: Szegedbicaj)
Az új tárolók. (Fotó: Szegedbicaj)

Felső Tisza-part, Novotel

Itt a Tisza Lajos körúthoz hasonlóan a közös busz-kerékpársávra kerültek a bringások, így az autóktól függetlenül tudnak jó tempóban haladni. Ez külön előnyös a Novotelnél a lámpás kereszteződésben, ahol így már nem kell a pirosban feltorlódott autók között manőverezni. Mivel a sáv kifejezetten széles a trolik is biztonságosan tudják megelőzni a kerékpárosokat. Ebbe a kereszteződésbe került a trolimegálló is az IH elől, hogy közelebb legyen az iskolákhoz és a villamosmegállókhoz. Szintén fontos újdonság, hogy még a lámpa előtt kialakítottak egy felvezetést a Tarján felé haladó kerékpárútra, de innen lehet rákanyarodni a belvárosi irányra is.

Ebben a sávban csak ezek a járművek haladhatnak. (Fotó: Szegedbicaj)
Így már tényleg kényelmesen el lehet hussanni a várakozó autók mellett. (Fotó: Szegedbicaj)
Ez az érdekes tábla jelzi, merre lehet rátérni a keresztező kerékpárútra. (Fotó: Szegedbicaj)
Láthatjuk: visszafelé behajtani tilos. (Fotó: Szegedbicaj)

Móravárosi körút

Itt egy apró, de annál kényelmesebb fejlesztés történt: újraaszfaltozták a kerékpárutat, ami lássuk be, rá is fért.

Sándorfalvi út

Csak a városban közlekedőknek lehet, hogy nem tűnt fel, de a híresen veszélyes M43-as sándorfalvi úton is fontos kerékpáros fejlesztés van folyamatban. Nem is csekély: itt 6,7 km hosszú Eurovelo minősítésű kerékpárút készül egészen a város közigazgatási határáig. Természetesen ott nem szakad véget az út, csak eddig terjedt a város hatásköre, a maradék útszakaszt Sándorfalva városa fogja megépíteni.

Ez a beruházás azért is jelentős, mert Szegedről így akár Ópusztaszerig lehet tekerni kerékpárúton, a Sándorfalváról kerékpárral érkezők is folytonosan haladhatnak a város felé, de a Lomnici utcában lévő B+R tárolóban is hagyhatják a biciklit, ha inkább közösségi közlekedéssel mennének tovább.

Deszk

A Deszkre vezető kerékpárút őszintén borzasztó állapotban volt már, ez mára már teljes hosszában újra van aszfaltozva. A Deszkről érkezőket is várja egyébként B+R parkoló a gyerekkórháznál. Ez a fejlesztés annyiban kilóg a sorból, hogy ezt nem Szeged Városa, hanem a Magyar Közút végezte.

(Fotó: Szegedbicaj)

És ami következik…

Tarján – Algyői út

Átcsúszott a kivitelezés erre az évre, így már inkább ide tartozik. Ez is külvárosi fejlesztés, de szintén nem jelentéktelen: több, mint 3,7 km-en épül kerékpárút a Tarján széle és a Bástya sor között, így Algyő és Szeged között is létrejött a kerékpáros kapcsolat, amit a Tarján végállomáson lévő B+R tárolóhoz vezető rámpával fognak tovább erősíteni. Ezt a fejlesztést most kezdték el előkészíteni.

A Tarján felé gyakran közlekedők, pedig biztosan nagyon örülni fognak, a fejlesztés kezdeti szakasza ugyanis már a Tarján Széle utcától elkezdődik és egy híresen “zötyis” útszakaszt fog bringázhatóvá tenni.

Ez nagyon jól fog jönni. (Fotó: Szegedbicaj)
(Fotó: Szegedbicaj)

Stefánia

Nagyobb lélegzetvételű fejlesztések az év második felében várhatóak a Stefánián és az Oskola utcán. Régen is ez volt és most is ez a legforgalmasabb kerékpárút a városban, amit a jelenlegi infrastuktúra már nem tud jól ellátni: több hely kell a bicikliseknek.

A fenitek miatt valószínűleg a két menetirányt elválasztják egymástól, és az Oskola utcában kétoldali kerékpársávot fognak kialakítani, a Stefánián pedig a már meglévő felületet az északi irányba tartók használhatnák, a délre tartóknak pedig egy ideig busz- és kerékpársávon, majd a Nemzeti Színháznál lévő körforgalom után önálló kerékpársávban bringázhatnának egészen a Dóm térig. A hídfőnél kerékpáros felállóhelyeket alakítanak ki a lámpánál és természetesen ennek az útszakasznak is több pontjára fognak kerékpártámaszok kerülni.

Baktó

Az Alkotmány utca és az Algyői út kereszteződésében átépül a lámpás csomópont, ahol a kerékpárosok is kapnak átvezetést, illetve több utcát is kétirányúsítanak a kerékpároknak, amik eddig egyirányúak voltak.

Tarján, Odessza

Itt is több helyre kerülnek, kerékpártámaszok, utcákat is kétirányúsítanak. A Retek utcára és a Lugas utcára kerékpáros nyom kerülhet, a töltésen átvezető útszakaszra is kerül bringás tartalom.

Béketelep

Innen bekötőutat terveznek az ELI-hez, illetve az áruházak felé, aminek része lenne a kerékpárút is. Kerékpársáv lesz még a Vinkler László úton, a Zsámbok-réti soron és a Vértói úton is.

Kis-Tisza utca

Ez is figyelmes beavatkozás lesz: Bertalan híd mellett a Kis-Tisza utcánál kis összekötő kerékpárút épülne ott, ahol már most is sokan tekernek a fűben, meg a keskeny járdán.

Belváros

A Nagykörúton belül (egy-két kivételt leszámítva) az összes egyirányú utca kétirányúvá válna a kerékpárosok számára.

Továbbá…

Kerékpáros nyomok még a város sok pontjára fognak kerülni: Tisza Lajos krt. Rakparttól induló szakasza, Bécsi körút, Szentháromság utca belső szakasza, Mikszáth Kálmán utca, Dóm tér Tisza felőli útja, több utca Újszegeden…
A város több pontján telepítenek még kerékpártámaszokat azonban a helyszínek még nem véglegesek. Úgy tudjuk az Önkormányzat kikérte a Magyar Kerékpárosklub véleményét is a témában.

Ő lenne a kerékpáros nyom.

Összegezve: országos viszonylatban Szegednek eddig sem kellett szégyenkeznie kerékpáros úthálózata miatt, de ezekkel a fejlesztésekkel már egyértelműen biciklibarátnak nevezhetjük a hozzáállást. Remélhetőleg ennek következtében egyre kevesebb autót fognak feleslegesen járatni, és egyre több bringa kerül az utakra.

Fel